Minden nap a maga bajával. Nem süt a nap, lehangoló. Indulnom kell, valami gyógyszert vegyek ki a patikából. A szokásos havi sorbanállás. Édesanyámnak felíratom, aztán valahogy kiveszem. Térítésmentes gyógyszer veteránoknak. Nem sokat ér. Ráadásul hamar elfogy a készlet.
Tegnap három hete, hogy meghalt a kisebbik bátyám. Még nem tudtuk feldolgozni. Mintha csak elutazott volna valahova. Végleg elutazott, valóban.
Össze kell szednem a verseimet. Ki kellene már adatni. Csak utána kell járni. Utálatos dolog. Már kedvem lenne valami prózát is írni.
Egy patikában már jártam. Délelőtti sorbanállás. Persze, nem volt meg az egyik gyógyszer. Gondoltam is, már jóelőre.
Be kell mennem a Sapientiára, már 9.37.
Csoda történt. Kisütött a nap. Aranyos nagyon. Még lébecolok itthon egy keveset. Nem sietek, ráérek. Azt hiszem. Unom, ha sietnem kell.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.